Béta

A Béta 2024-ben alakult meg, hogy minden megbérmált 20 és 35 év közötti fiatal felnőtt egy közösséghez tartozhasson. Azért Béta, mivel többek között a plébánián zajló Alpha kurzust elvégző fiatalok szorgalmazták ennek az új közösségnek a létrehozását. Tettek így azért, hogy tovább fejlődhessen az istenkapcsolatuk, mélyüljön teológiai ismeretük, valamint felfedezték, hogy milyen jó együtt lenni. Ezért a közösség négy pontot fogalmazott meg, amely szerint alakítjuk az alkalmakat:

  • közösségben egymással,
  • imádságban Istennel,
  • izgalmas előadások,
  • kikapcsoló a hétköznapokból.

A közösség nyitott, várunk minden 20 és 35 év közötti éreklődőt péntekenként 19.00 órától a plébánián.

Vezető: Daubner-Birkás Bianka, Rónaszéki János Zsigmond

E-mail: beta@margitos.hu