Hirdetések - 2025.09.28.

Évközi 26. vasárnap

Elvándorlók és menekültek világnapja

  1. Nagy örömmel adjuk hírül, hogy mától két ötödéves papnövendék tölti vasárnapi gyakorlatát plébániánkon: Egyed Viktor a Székesfehérvári Egyházmegyéből és Tell Nándor a Veszprémi Főegyházmegyéből. Fogadjuk őket szeretettel!
  2. A következő nyugdíjas találkozó a héten szerdán lesz. A Nemzeti Galériába megyünk, Az élet művészete című plakátkiállítást nézzük meg. Találkozzunk a templom előtt szerdán 14.30 órakor!
  3. Október a rózsafüzér hónapja. Szeretettel várunk mindenkit közös szentolvasó imádságainkra a hét minden napján 17.15 órakor.
  4. Családi kirándulást szervezünk Makkosmáriára. Találkozzunk a templom előtt most következő szombaton 9.00 órakor! Előzetes jelentkezés nem szükséges, elég eljönni. Részletek a facebookon.
  5. Elsőáldozásra harmadik osztályos kortól lehet jelentkezni keddenként 16.30 órakor a plébánián. Nyolcadik osztályos kortól bérmálási előkészítőre hívjuk a fiatalokat, ez hétfőnként 19.00 órakor kezdődik szintén a plébánián. A 25 év feletti felnőtteket pedig a katekumen csoportunkba hívjuk, melynek keretében lesz lehetőség felkészülni akár a keresztségre, akár az elsőáldozásra, akár a bérmálásra. Jelentkezni keddenként 17.15 órakor, illetve 19.00 órakor lehet a plébánián.
  6. Október 7-én, kedden indul az Alpha kurzus 16-30 éves fiataloknak, mely során vacsora keretében beszélgetünk Jézus tanításáról. Szeretettel várjuk a templomba nem járókat, a keresőket és a hitükben megújulni vágyókat egyaránt. Kérjük, személyesen hívják meg ismerőseiket a nyitóalkalomra és bátran kísérjék is el őket, jöjjenek együtt! Meghívók a kijáratnál vihetők, a vacsorára regisztráció és részletek a plakáton, honlapon és Facebook-oldalunkon érhetők el.
  7. Októberben közös alkalmat tart a plébánián az Anna-Joachim Program és a Margitos Filmklub. A gyermekáldási nehézségekkel küzdő pároknak szervezünk alkalmat, és mindazoknak, akiket a téma valamilyen módon érint vagy érdekel. Az este filmvetítés lesz, majd beszélgetés az alkotókkal a filmben látottakról és a lelki segítségnyújtás lehetőségeiről. Lehetőség lesz a témával kapcsolatban kérdezni, akár bizalmasan is! Az esemény október 10-én, pénteken 19.00 órakor kezdődik a plébánián. További részletek a plakátokon és online felületeinken.
  8. Előre hirdetjük, hogy a missziós vasárnap alkalmából Dr. Fodor Réka, azaz ismertebb nevén Afréka tart előadást templomunkban egy nigériai pappal közösen az afrikai egyház helyzetéről. Szeretettel várunk mindenkit október 18-án, szombaton a 18.00 órai misére és az azt követő előadásra!